Nagyon durva állapot volt ez. Választani a múlt és a jövő között. Választani a gyermekei apja és egy új szerelem között. Aki volt már igazán szerelmes, az tudja, akár komoly függőséget is tud okozni. Vannak olyanok, akik nem is egy egyénbe, hanem magába az érzésbe szerelmesek. Abba a státuszba, amikor minden új, izgalmas, a másikat felfedezzük és - optimális esetben - mindig újra és újra pozitív megerősítések érnek bennünket. Furcsa állapot ez, pláne, ha az ember azt gondolja, hogy ez csak a bolond fiatalság monopóliuma. Hát nem! Móni túl az ötvenen élte át élete legelsöprőbb érzelmi cunamiját, amely ellen hiába tiltakozott nem tudott tenni.

Mindenkinek meg akart felelni, így sokáig titkolta ezt az érzést, de sokáig nem tehette, hiszen a két lánya hamar rájött, az anyjukban valami megváltozott. Szilvi örült, amikor az anyja végül rászánta magát a megnyílásra, Timi viszont hallani sem akart az egészről. Mélyen felháborította a felszínen, legbelül pedig árulásnak vélte, hogy az anyja több évnyi "virtuális" gyász és valóságos egyedüllét után ismét nőként próbálta érezni magát. Nagyi sem örült az első időkben, de próbálta megérteni Mónit. Azonban anya és lánya, Móni és Timi között nagyon mély árok kezdett kialakulni. Móni - a hosszú évek során először - azon kapta magát, hogy azt szeretné, ha Zoli nem lenne többé. Órákig zokogott és utálta magát, hogy ilyen gondolat egyáltalán felmerülhetett benne. De úgy tűnik ez volt az a pillanat, amely megnyitott bizonyos égi vagy spirituális átjárókat. Meghozta az áttörést, hiszen késő este megcsörrent az otthoni telefon. Móni vette fel, a lányok már aludtak. A rehabilitációs központból hívták, és közölték: Zoli meghalt.

Folyt Köv.