P4

Na igen, azok a bizonyos szilvafák. Mindennek a kezdete és mindennek a vége. Persze csak ha hiszünk a végzetben és a hihetetlen képzettársításokban. Nagyi utálta azokat a fákat. Na nem azért amit eredetileg szimbolizáltak, hanem amivé váltak. Nagyi szerint minden rossznak ezek a fák voltak az eredői. Ahhoz viszont, hogy megértsük őt, ismernünk kell a család történetét. A Szikorszki család historiája a viharos Kárpát-medence még viharosabb történelmében gyökerezik. Nagyi ükapja, bizonyos Józef Sikorsky még Bem Apóval érkezett magyar földre harcolni a szabadság oldalán.

 Bár a szabadságharc elbukott, Józef nagyapa beleszeretett egy magyar kocsmáros leányába, akivel aztán megalapozták a Szikorszkiak igencsak termékeny családfáját. Az üknagyapa pálinkafőzdét alapított, amit aztán a kommunista államosításig sikeresen vitt tovább a későbbi generáció is. Nagyapi fiatal gyerekként élte meg, hogy kuláklistára került és azt, hogy az apja felhúzta magát emiatt...egy szilvafára. Nem tudta elviselni ezt az igazságtalanságot.

Teltek az évek, Nagyapi kubikosnak állt, aztán egyszer csak ismét a főzőüst mellett találta magát, hiszen bár a Dózsa MGTSZ gazdagabb lett egy pálinkafőzdével, de senki nem tudta mi az eget kell vele csinálni. Így teltek az évek, amíg elérkezett a rendszerváltás és bizony a Szikorszki pálinkafőzde ismét a családé lett. Persze nem volt ez ilyen könnyű futam. Hisz ott volt a képletben egy ismeretlen ismerős. Karcsi bá, a TSZ elnök.

Folytatás holnap délután 3-kor!

P3.

Nagyi halálával egy korszak zárult le, hiszen végleg megszűnik a kapcsolat a már évek óta Pesten és Miskolcon élő rokonság és a család ősi "fészke", a szabolcsi kisközség között. A régi kockaházat Móni és Sanyi is igazi otthonának tekintette. Az unokák Timi és Szilvi, valamint a két pesti lány, Mercédesz és Yvett is szerette. A sok szép gyerekkori emlék ezer szállal kötötte őket a kis vályogházikóhoz. Nagyiéknak mindenük meg volt, megtehették volna, hogy modernebb, szebb, komfortosabb házba költöznek, ők mégsem tették, hisz Nagyapi saját kezével építette fel ezt a kis házacskát. Mindig emlegette, hogy bár az OTP-től nem kapott kölcsönt anno, ő mégis fel tudta építeni.

Már az építkezés idején, a 60-as évek elején ültetett négy szilvafát. A család minden tagjának egyet-egyet. Ahogy pedig jöttek az unokák, úgy szaporodott a szilvafák száma. Így állt végül nyolc a ház előtt hosszú-hosszú évekig. Nagyapi féltő gonddal óvta mindegyiket. Minden évben permetezte , metszette, oltotta őket és persze perlekedett a szomszéd gyerekekkel, ha lopni próbáltak róla.

Ahogy Móni és Sanyi autója egyszerre állt meg gyerekkori otthonuk előtt, mindketten azon kezdtek el morfondírozni: Nagyi hogyan tudta ezeket a fákat egymaga kivágni....baltával…81 évesen…20 perc alatt.

Folytatás holnap délután 3-kor!

 P2.

A Nagyi meghalt. Önmagában ezek az egymás után tett szavak, amelyek ezt a szörnyűséges mondatot alkották elsőre nem is tűntek súlyosnak Sanyi számára. Nem fogta fel, hogy az édesanyja hunyt el. Zsuzsi szokás szerint a nedvestörlőkendője után kutatott a retikülje mélyén és egykedvűen tudakolta férjétől, hogy kivel beszélt. Sanyi csak annyit tudod mondani: Móni hívott. Nagyi meghalt.

Mindennek épp egy hete volt, és Zsuzsi hosszas duzzogás után vette csak tudomásul, hogy ebben az évben nem jut már el a kedvenc ázsiai tengerpartjára, mert az "öregasszony bekavart". Eközben itthon Móni és két gyermeke, a két egyetemista lány, Timi és Szilvi anyukat támogatva járták sorra a hivatalos helyeket, hogy a Nagyi végre Nagyapi mellé kerülhessen. Kitűzték a temetés napját és az is kiderült, hogy Sanyiék is épp hazaeshetnek a temetésre. Hosszú-hosszú ideje nem volt így együtt a család. Pedig a régi Erzsébet napok legendásak voltak, a család "Mónis-fele" mindig emlegette ezeket a nagy családi összejöveteleket és Sanyi is sokat nosztalgiázott, visszagondolva Nagyi zserbóira no meg  persze Nagyapi különleges szilvapálinkáira, aminek végülis mindent köszönhetett!

Folytatás holnap délután 3-kor!

Meg kell írnom egy új regényt, de csak halasztgatom hetek óta. Kitaláltam, hogy minden nap írok egy kicsit és azt itt rögtön közre is adom. Így tuti muszáj leszek klaviatúrát ragadni. Az esetleges korrektúrás hibákért előre is bocsánat. Ezt az első nyers verziót se szerkesztő, se korrektor nem látja, csak Ti. Ha van kedvetek olvassátok (remélhetőleg) naponta. Kb minden nap ennyi fog elkészülni, tehát 1-2 perc alatt emészthető lesz a dolog... :-)

HABSZIFON

P1

Reggel óta esett, vagyis igazából szemerkélt. Ahogy a nagyi mondta: szemetelt. A falu temetőjében már reggel kinyitották a ravatalozó ajtaját, az előre elkészített koszorúk már a gyertyák előtt voltak lepakolva. Volt köztük igazán kicsi, két-három szálas és akadtak nagyobbak is. A terem felét és persze az ember tekintetét rögtön elragadta egy hatalmas vörösrózsákból álló óriási virágkompozíció. Ezt Sanyiék küldték. Igen küldték, mert úgy volt, hogy a temetés idején valahol Ázsiában fognak körutazni. Azonban a nagyi - mint mindig - most is átszervezte a programot. Képes volt elhunyni. Zsuzsi legalábbis így gondolta. Sosem szerette igazán az anyósát. Nem is csoda. Nagyi igazi matriarcha volt. A családfő. Persze papíron Nagyapi volt a család feje, de mint minden okos nő, igazából Nagyi mozgatta a családi szálakat. Szóval Zsuzsi és Nagyi mindig "vívtak", ahogy Nagyapi emlegette menye és felesége kapcsolatát. Olyan volt viszonyuk, mint a Szovjet-Amerikai hidegháború. Mindig húzgálták egymás bajuszát, de nyílt színi, harctéri küzdelem sosem volt közöttük.
Épp valahol a Fülöp-szigeteken szállt le a gépük, amikor Sanyi telefonja megcsörrent. Reggel volt, Sanyi tudta, valami gáz van, hisz otthon még alig múlt éjfél. Móni, a nővére volt az. A köszönés után csak ennyit tudott mondani: A Nagyi meghalt.

Folyt Köv