Meg kell írnom egy új regényt, de csak halasztgatom hetek óta. Kitaláltam, hogy minden nap írok egy kicsit és azt itt rögtön közre is adom. Így tuti muszáj leszek klaviatúrát ragadni. Az esetleges korrektúrás hibákért előre is bocsánat. Ezt az első nyers verziót se szerkesztő, se korrektor nem látja, csak Ti. Ha van kedvetek olvassátok (remélhetőleg) naponta. Kb minden nap ennyi fog elkészülni, tehát 1-2 perc alatt emészthető lesz a dolog... :-)

HABSZIFON

P1

Reggel óta esett, vagyis igazából szemerkélt. Ahogy a nagyi mondta: szemetelt. A falu temetőjében már reggel kinyitották a ravatalozó ajtaját, az előre elkészített koszorúk már a gyertyák előtt voltak lepakolva. Volt köztük igazán kicsi, két-három szálas és akadtak nagyobbak is. A terem felét és persze az ember tekintetét rögtön elragadta egy hatalmas vörösrózsákból álló óriási virágkompozíció. Ezt Sanyiék küldték. Igen küldték, mert úgy volt, hogy a temetés idején valahol Ázsiában fognak körutazni. Azonban a nagyi - mint mindig - most is átszervezte a programot. Képes volt elhunyni. Zsuzsi legalábbis így gondolta. Sosem szerette igazán az anyósát. Nem is csoda. Nagyi igazi matriarcha volt. A családfő. Persze papíron Nagyapi volt a család feje, de mint minden okos nő, igazából Nagyi mozgatta a családi szálakat. Szóval Zsuzsi és Nagyi mindig "vívtak", ahogy Nagyapi emlegette menye és felesége kapcsolatát. Olyan volt viszonyuk, mint a Szovjet-Amerikai hidegháború. Mindig húzgálták egymás bajuszát, de nyílt színi, harctéri küzdelem sosem volt közöttük.
Épp valahol a Fülöp-szigeteken szállt le a gépük, amikor Sanyi telefonja megcsörrent. Reggel volt, Sanyi tudta, valami gáz van, hisz otthon még alig múlt éjfél. Móni, a nővére volt az. A köszönés után csak ennyit tudott mondani: A Nagyi meghalt.

Folyt Köv