Minden porig égett, semmit nem lehetett megmenteni. Ha lehetett, Nagyapi még jobban le volt sújtva. Igaz, hogy már semmi nem volt ott, amit a magáénak mondhatott, de a sok-sok évtized, amit ott töltött, azon a kultikus helyen, abban a Fő utcai kis sötét épületben....Napokig letargikus hangulatban ült a cefrés hordó mellett.

Már nyár végén jártak, amikor egy levél érkezett Amerikából. Bár tudta, hogy öccse, Jóska 1956-ban Szombathelyről, a Határőrségtől „átlépett” Ausztriába, majd onnan Amerikába, de a 70-es évek közepétől valahogy elkallódott a viszony. Jóska vagyis, ahogy mindenki hívta, Joe azt írta, hogy a következő héten hazajön. Kiderült végleg haza szeretne költözni. Médike, a felesége tavaly halt meg, egyetlen gyereke Tom több száz kilóméterre élt tőle, így arra gondolt, mégis csak magyar földön akar meghalni.

Nagyapi Joe bácsi bohóságától hol örömében, hol az idegtől a falra tudott volna mászni, Nagyi viszont szívből örült a régen látott sógorának. Hogy miért? Mert Nagyapit nem csak mosolyogni látta újra, hanem szívből kacagni is!

Folytatás holnap!