Nagyi már rég nem kávézott. Pontosan azóta, hogy Nagyapi meghalt. Náluk a reggeli kávé mindig egy rituálé volt. Nagyapi reggel kiment a konyhába, begyújtotta a gázpalackkal működő gázkonvektor, jól megtömte a porcelán tetejű kotyogót és a friss gőzölgő kávé illatával ébresztette Nagyit. Ebéd után ugyan ez volt csak fordított szereposztásban. Ami  állandó volt, az a kemény, édes valódi tejszínből készült hab. Ennek elkészítése sem volt egyszerű! A zacskós tejszínt a beleöntés és a szifon lezárása után a feje tetejére kellett állítani és a habpatront csak ez után szabadott rácsavarni. Aztán picit hagyni kellett, hogy a széndioxid beáramoljon a szifonba.

Ilyenkor a patron kijegesedett, kifehéredetett. Ekkor még rázni kellett rajta párat, ezután pedig már lehetett fújni a kemény habot. A gyerekek nem kávéba kapták a habot, hanem az imádott grsztenyepürére. Nekik az volt a nap csúcspontja! Ennek a “habos életnek” lett vége Nagyapi halálával. Nagyi többször is Szilvinek ígérte a szifont, de csak a halála után. Bár sosem kávézott azután, megválni ettől a régi konyhaikelléktől nem akart! Azt mondta csak akkor viheti magával Szilvi, ha ő már nem lesz, addig a konyhakredenc alsófiókjában tárolta. Ez a “ költöztetés” azonban hamarabb eljött, mint szerették volna. Nagyi egyszercsak rosszul lett.

Holnap vége