Nagyi persze nem volt elájulva az ötlettől, hogy csaknem az összes félretett pénzüket ki kellett venni a Postáról. Ő már a megtakarításoknál sem bízott Karcsi bában. Nem az ő Takarékszövetkezetébe vitte az összekuporgatott pénzecskéjüket. Némiképp aztán belelkesült, hiszen a kárpótlás során visszakaptak viszonylag nagy földterületeket és erdőt. Azt később eladták, így vagyonos embernek érezhették magukat, de persze ezt ők nem nagyon élvezték ki.

A pálinkafőzde visszaszerzése viszonylag sima volt, a megyei Szeszipari vállalatnál Karcsi bá mindenkit ismert. Nem volt nagy kiadás megvenni a főzdét és a gépeket. Minden le volt zsírozva, hiszen Karcsi bá, az új rendszerben sem volt "kiskutya". A vállalat már amúgy is a csőd szélén billeget, így csaknem ingyen adták el a pálinkafőzdét, pláne úgy, hogy a vételárból még csurrant-cseppent is a vezetésnek…ahogy ez akkoriban történt általában.

Nagyapi első magános napját megsiratta. Amikor felkerült a cégtábla a frissen vakolt Fő utcai épületre csak sírt és csak sírt. Nagyi meg csak állt és talán tudta, ha az életük egy film lenne, most kellene kiírni: Happy End. Nehogy más vége legyen ennek a forgatókönyvnek. 

Folytatás holnap délután 3-kor!